Tonder -DK

Idei nyaram úgy alakult, hogy  Dániában tölthetem a nyaram egy részét.

Számtalan szép táj mellett, most inkább a kultúrális, illetve divat és design kapcsolatokat osztom meg veletek.

b19.jpg

Régóta dédelgetett vágyam teljesült azzal, hogy  ebből az országból  ne csak a turisták által favorizált  fővárost és környékét lássam,( arról is majd beszámolok) hanem  inkább a gyöngyszemekből szemezgessek.  Így találtam rá enne a különlegesen izgalmas történelmi múlttal rendelkező Tonder (Tönder)-re városra.

Középkorban a város fontos halászkikötő volt, majd későbbi évszázadokban a csipkekészítés központjává vált, amire napjainkban csipkekészítő fesztivállal emlékeznek, amit 3 évente tartanak meg. 

Csipkemúzeum épülete

blog25.jpg

Tonder Múzeumban megtekinthetők  finom csipke darabok.

20170723_153827.jpg

Meglepett, hogy mennyire szép és rendezett városba csöppentem, egykori gazdagsága sugárzik az épületein, és az üzletek választéka is különleges. Csodálatosak a keskeny kis utcák, kis házainak díszes ajtajai, érdekes homlokzatok, és zsalugáteres  remekeit láttam. A legismertebb és legszebb épület, amibe elsőnek bele is boltottam, az 1671-ben készült barokk bejárattal rendelkező Östergade 1 sz alatt lévő Det Gamle Apotek (régi gyógyszertár)Ma nyitott múzeumként működik, be lehet menni és a pincétől a padlásig látogatható. nagyon ízléses lakberendezési tárgyakkal teli házban mindent megtalál az ember, mert a karácsonyi díszektől a házi készítésű szappanokig minden volt.

blo1.jpg

 toner5.jpg

Másik izgalmas épület együttes a  Tonder Muzeum volt. A gyűjtemény maga egy régi kastély épületből fennmaradt fogadó szárnyában került elhelyezésre , ami 1750 ig aTonder Házként volt ismert.  A múzeum kultúrtörténeti részét 1923-ban alapították, amit bővítettek egy helyi épitész Lauritz Thaysen tervezte új szárnnyal.

tonder_muzeum1.jpg

Ez az új épület Modern művészeti alkotásokat bemutató szekció a Dél-Jylland-i muzeum részét képezi.  A muzeum a kézrművességet bemutató darabjai s csipke,a  bútor, az ezüst és  holland csempék, amivel az egykori házak belsejét díszítették.

muzeum1_1.jpg

web3-wegnerprisen-2015.jpg

a klasszikusok

5_1.jpg

a modernebbek

tonder3.jpg

tonder4.jpg

tonder_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ketibredso.blog.hu/api/trackback/id/tr2312727452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

SÜLE KATI

A stílus te vagy, ha beragadtál, segítek!

Friss topikok

  • praclee: Tök jó! Gratulálok! Jó fotó, és nagyon egyetértek. Én még a túl sminkelt lányokat se szeretem. Nek... (2019.02.19. 22:39) Perfect imperfection
  • praclee: Ez egy igen pengeélen táncoló kérdés. Elengedhetetlen minden márkának, cégnek, üzletnek a növeked... (2018.08.09. 10:05) AZ INFLUENCEREK VILÁGA
  • praclee: húú, de király sorozat! Ezeket tolhatnád instára is! Én nagyon nem olvasok blogokat, mert nincs rá... (2018.08.08. 22:42) Könnyed légiesség
  • marcy63: Szuper ez a szett! A sárga mindenképpen nagy kedvencem. Neked is remekül áll!! (2016.12.18. 10:09) Streetstyle 2016.12.17
  • Jodie Filogomo: Hi!! I just read about you on 40+ Style and it's so nice to meet you. My grandparents and father ... (2016.11.30. 15:52) Streetstyle 2016.11.18

Utolsó kommentek

  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása
SÜLEKATI