Kosztüm felturbózva

Őszi divattal előre.. készül a szakma,, az újságok ontják ránk a hol, mit mivel ötletekek, infókat. Nekem a divat  nem számít. Szerintem mindenki azt hord igazán, amiben jól érzi magát. Ezzel Én végképp így vagyok. Volt időszak, amikor még próbálkoztam a sokak által kedvelt kis kosztüm kategoriával, de gyorsan rájöttem, nem nekem való.

Viszont van egy régi, talán hatvanas évekből való kis jersey-gyapju keverékből készűlt kis kosztümöm, amit azért szeretek, mert nem merev. Idomul a testre, nincs benne semmi bélés, mert az már keménnyé tenné. Már évek óta nem hordtam, de azt hiszem idén éppen jól jön majd, mert "véletlenül" éppen trendi is lett.

A mostani téli  Christian Dior kollekcióban találtam  egy igencsak hasonló darabot!

A Én kosztümömre azért vagyok büszke, mert ezt a darabot Én már hordtam. Pár évvel ezelőtt kicsit kipofoztam. Egy rövidárú boltban jártam, amikor erre a kis bogyós szegélypántra bukkantam. Vettem belőle pár métert, azzal, hogy valamire egyszer jó lesz. A felső részének az újját megrövídítettem, így lett 3/4-es, és  ezt a kis bogyós szalagot a szélére rögzítettem.  Nagyon megtetszett a megoldás, így a szoknya alját is díszítettem vele.

A felső rész fekete gallérja és zsebrésze tiszta gyapjú egyszínű fekete anyagból van, igy harmonizál a fekete bársony jellegű kis bogyókkal.

A poén kedvéért én ehhez  60's évek beli fekete táskát hordok. De a fekete cipő és táska variáció majdnem minden fajtáját elbírja a ruha.

A kis fekete kesztyű elengedhetetlen kellék!!!

 foto:www.diorcouture.com, pret a porter, hiver

Kellékek variációi :

 fotók: szerző sajátja

kellékek: szerző sajátja

A bejegyzés trackback címe:

https://ketibredso.blog.hu/api/trackback/id/tr45648682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

**Anna** 2008.11.10. 12:43:56

szia! az eslő külön képen a fekete cipő honnan van?mindenhol ilyet keresek.

ketibredso 2008.11.13. 18:40:43

Ez egy Zara cipő, de tavaly vettem a leértékelésnél...szerintem hasonlók vannak a piacon...

SÜLE KATI

A stílus te vagy, ha beragadtál, segítek!

Friss topikok

  • praclee: Tök jó! Gratulálok! Jó fotó, és nagyon egyetértek. Én még a túl sminkelt lányokat se szeretem. Nek... (2019.02.19. 22:39) Perfect imperfection
  • praclee: Ez egy igen pengeélen táncoló kérdés. Elengedhetetlen minden márkának, cégnek, üzletnek a növeked... (2018.08.09. 10:05) AZ INFLUENCEREK VILÁGA
  • praclee: húú, de király sorozat! Ezeket tolhatnád instára is! Én nagyon nem olvasok blogokat, mert nincs rá... (2018.08.08. 22:42) Könnyed légiesség
  • marcy63: Szuper ez a szett! A sárga mindenképpen nagy kedvencem. Neked is remekül áll!! (2016.12.18. 10:09) Streetstyle 2016.12.17
  • Jodie Filogomo: Hi!! I just read about you on 40+ Style and it's so nice to meet you. My grandparents and father ... (2016.11.30. 15:52) Streetstyle 2016.11.18

Utolsó kommentek

  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása
SÜLEKATI