Találkozásom Facehunter-el, Ivan Rodic-al

Streetfashionbudapestre - köznyelven SFB- már tavaly óta rendszeresen töltöm fel képeim.

A héten megrendezésre került  Streetfashionbudapest  konferencián személyesen  részt vettem. Ennek nagyon örülök,  mert érezhetően olyan történelmi pillanatnak lehettem tanúja, ami a streetfashion világban eddig még nem volt. A konferencia nagyon jó hangulatban, sok érdekes ember meghívásával zajlott le a Kiscelli Múzeumban. Sokak örömére részt vett a konferencián, mint díszvendég a kedvelt streetstyle fotós és blogger  Ivan Rodic.

  Ez a bátor kezdeményezés Simonovics Ildikó művészettörténész erőfeszítésének és hitének köszönhetően jöhetett létre, tekintettel arra, hogy felismerte azt, hogy napjaink hétköznapi emberének viseletét legszélesebb körben csakis úgy tudja tudományosan tanulmányozni, ha a streetfashion-ek magyar változatát létrehozza. Megcsinálta és a siker fantasztikus.

Oldala több nemzetközileg ismert társainál, mivel Ő nemcsak fotók halmazát látja a honlapra feltöltött képekben, hanem annak a jövőre nézve korunk egyfajta lenyomatát, fontos dokumentumát.

Magam is, mint művészettörténész, ezzel a dokumentalista szemlélettel maximálisan azonosulni tudok és átérzem a kezdeményezésnek fontosságát. Tavaly, nemsokkal a honlap beindítása után elkezdtem saját utcai viseleteimet feltölteni, ezzel színesítve az amúgy sokkal fiatalabb korosztályból álló palettát.

Azóta nagy utat tettem meg....sok képpel a hátam mögött.

Itt muszáj megosztanom egy fontos eseményt veletek:a nemzetközileg ismert Facehunter-t, Ivan Rodic-et személyesen is megismerhettem...nem akármilyen körülmények között...öröm volt vele a fotózás!!!!!!:))))

 Lásd bővebben: streetfashionbudapest.hu

http://streetfashionbudapest.hu/blog/article/yvan-rodic-for-street-fashion-budapesr

fotó:streetfashionbudapest jóvoltából/készítette:Csalár Bence, valamint lapozz bele Ivan Rodic Visual Diary-be is, ahol érdekes képeket találsz a Budapesti élményeiről....

A bejegyzés trackback címe:

https://ketibredso.blog.hu/api/trackback/id/tr963214777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

SÜLE KATI

A stílus te vagy, ha beragadtál, segítek!

Friss topikok

  • praclee: Tök jó! Gratulálok! Jó fotó, és nagyon egyetértek. Én még a túl sminkelt lányokat se szeretem. Nek... (2019.02.19. 22:39) Perfect imperfection
  • praclee: Ez egy igen pengeélen táncoló kérdés. Elengedhetetlen minden márkának, cégnek, üzletnek a növeked... (2018.08.09. 10:05) AZ INFLUENCEREK VILÁGA
  • praclee: húú, de király sorozat! Ezeket tolhatnád instára is! Én nagyon nem olvasok blogokat, mert nincs rá... (2018.08.08. 22:42) Könnyed légiesség
  • marcy63: Szuper ez a szett! A sárga mindenképpen nagy kedvencem. Neked is remekül áll!! (2016.12.18. 10:09) Streetstyle 2016.12.17
  • Jodie Filogomo: Hi!! I just read about you on 40+ Style and it's so nice to meet you. My grandparents and father ... (2016.11.30. 15:52) Streetstyle 2016.11.18

Utolsó kommentek

  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása
SÜLEKATI