Hírek:Múzeum+ TREND

Az októberi Múzeum + esti program valóban trendi!

Ahogy az öltözködésben, a divat világában a múzeumban is vannak trendek. Szerencsére eljutottunk  oda, hogy a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) nemzetközi szintre emelkedett. 

Az ismertetőben olvasom a divat és a trend értelmezését:

divat= a jelenről szól

trend= amit a jövőről gondolunk.

Ennek megértésében az estnek két divattal foglalkozó tárlatvezetője is volt, az egyik Tóth András, a USE unused márka divattervezője,  valamint  Zack Milaskey /TIPTON Eyeworks/ tervező, akik tárlatvezetésen  saját világukon keresztül közelítették meg, és értelmeztek egy-egy számukra kedves kiállított tárgyat.

Sajnos András vezetésén nem tudtam jelen lenni, mert ugyanabban az időben volt a élő Muzeumcafé beszélgetés is,  ami a 20.sz-i kiállítás újrarendezéséről szólt.( Gergely Mariann, Plesznivy Edit, Zwickl András, Szeifert Judit résztvevőkkel). Majd jött Bellák Gábor  előadása a  REND és TREND - azaz műgyűjtés, műkereskedelem és múzeumok kapcsolatáról.

Azt est igazán kellemes volt.

Az est képekben

muzeum1.jpg

20151015_191955.jpg

mng_tren3.jpg

trend08.jpg

mng_trend.jpg

muzeum2.jpg

mueum3.jpg

trend9.jpg

egy kis divattörténet

Megfejthető kép:

Melyik képből származik ez a részlet?

trend6.jpg

a mű "lelke"

tren01.jpg

műtárgyak vonzásában 1

trend5.jpg

műtárgyak vonzásában 2trend8.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ketibredso.blog.hu/api/trackback/id/tr517988069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

SÜLE KATI

A stílus te vagy, ha beragadtál, segítek!

Friss topikok

  • praclee: Tök jó! Gratulálok! Jó fotó, és nagyon egyetértek. Én még a túl sminkelt lányokat se szeretem. Nek... (2019.02.19. 22:39) Perfect imperfection
  • praclee: Ez egy igen pengeélen táncoló kérdés. Elengedhetetlen minden márkának, cégnek, üzletnek a növeked... (2018.08.09. 10:05) AZ INFLUENCEREK VILÁGA
  • praclee: húú, de király sorozat! Ezeket tolhatnád instára is! Én nagyon nem olvasok blogokat, mert nincs rá... (2018.08.08. 22:42) Könnyed légiesség
  • marcy63: Szuper ez a szett! A sárga mindenképpen nagy kedvencem. Neked is remekül áll!! (2016.12.18. 10:09) Streetstyle 2016.12.17
  • Jodie Filogomo: Hi!! I just read about you on 40+ Style and it's so nice to meet you. My grandparents and father ... (2016.11.30. 15:52) Streetstyle 2016.11.18

Utolsó kommentek

  • Utolsó 20
SÜLEKATI