REMIX FASHION SHOW
Gender less

sk_logo.jpg

Szerencsés vagyok, mert ami bennem 2006 ban megfogalmazódott az SKARTDRESS koncepciómat illetően, mint a re-mix, a reboot, vagy akár a re-think, több mint 10 évvel később beérett. A divatipar most próbálja újragondolni,  új alapokra helyezni az egész divat ágazatot,  mert egyértelmű jelei vannak  környezetromboló hatásának.  Egyfelől lehet mondani, hogy a nagy divat cégek, a nagy vállalatok munkát biztosítanak sok embernek, másfelől pedig egy újfajta rabszolgaságot teremtettek meg, aminek mi, a fejlett országokban vagyunk a fenntartói végtelenített fogyasztásunkkal. A bemutatóm előtt zajlott éppen Budapesten a Nemzeti Divat Liga szervezésében a 4. GSFW , ami egy véletlen egybeesés ,  vagy mégsem??

sustainable.jpg

20190507_125612_0000.png

A bemutatott ruháim is ebben a globális  fenntartható divat szellemben fogantak meg, ahol a forma, az anyag és a legkevesebb átalakítási munka volt az alapja  az új, izgalmas, a trendnek megfelelő viseleteknek.

Az első két együttest,   amit most bemutatok,  a gender -less koncepció ihlette. Az ötletet az adta, hogy hagyatékból rám maradt egy csomó férfi öltöny , amihez mellény is volt, és  az évek során sok jó minőségű selyem nyakkendőkre is szert tettem.

Köszönöm Krisztina a képeket a bemutatóról, ahogy te láttad az első sorból :)

screenshot_20190531-122552_facebook.jpg

screenshot_20190531-122539_facebook.jpg

screenshot_20190531-122523_facebook.jpg

Jöjjenek a képek a ruhákról!

gender_tom1.jpg

fotó: Bozó Tamás

Réka ruhájának alapja :

  • egy női blézer nadrággal, amit kifordítottam, ezért látszik a bordó bélése,
  • 3 férfi mellényekből készített hosszított mellény
  •  több nyakkendőből egy szoknya - a nyakkendőket egy vékony övre fűztem fel, ezáltal színeiben variálhatóvá tettem
  • kalap, amit bevágtam, ezáltal egy variálható peremet alkottamreka1.jpgfoto: Bozó Tamás

reka2.jpg

reka3.jpg

raka_ig_kepe.jpg

Hella ruhájának alapja:

  • egy mellény, amit több selyem nyakkendőből varrtam össze kézzel
  • egy női nadrág, amit szétfejtettem, így egy szoknya lett belőle
  • egy vintage mellény, kifordítva, szétvágva
  • egy vintage frakk 

Képek a próbáról..

hella_5.jpg

hella_1.jpg

Kép  a bemutatott szettről

hella2_1.jpg

fotó: Bozó Tamás

SMINK / HAJ

Mindkét esetben a természet adta alapkora építettem az elképzelésem, de Török Csillára valamint Papp Gabira és Larion Oscarra bíztam, hogy mit tudnak megvalósítani.

fotók: Bozó Tamás

hella_4_tom.jpg

hella_2.jpg

hella3_tom.jpg

mf_1_tom.jpg

reka_haj_tom1.jpg

hella_haj_tom3.jpg

hella_haj_tom4.jpg

hella_smink_tom.jpg

A ruhák varrásában segítségemre volt Orosz Györgyi.

Modellek: Varga Réka, Sziklai Hella

Köszönet mindenkinek, aki a bemutató létrehozásában segített.

rolerlogo.jpg

A megérdemelt koccintás a végén Andreával!

pezsgo_tom.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ketibredso.blog.hu/api/trackback/id/tr6914901498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

SÜLE KATI

A stílus te vagy, ha beragadtál, segítek!

Friss topikok

  • praclee: Tök jó! Gratulálok! Jó fotó, és nagyon egyetértek. Én még a túl sminkelt lányokat se szeretem. Nek... (2019.02.19. 22:39) Perfect imperfection
  • praclee: Ez egy igen pengeélen táncoló kérdés. Elengedhetetlen minden márkának, cégnek, üzletnek a növeked... (2018.08.09. 10:05) AZ INFLUENCEREK VILÁGA
  • praclee: húú, de király sorozat! Ezeket tolhatnád instára is! Én nagyon nem olvasok blogokat, mert nincs rá... (2018.08.08. 22:42) Könnyed légiesség
  • marcy63: Szuper ez a szett! A sárga mindenképpen nagy kedvencem. Neked is remekül áll!! (2016.12.18. 10:09) Streetstyle 2016.12.17
  • Jodie Filogomo: Hi!! I just read about you on 40+ Style and it's so nice to meet you. My grandparents and father ... (2016.11.30. 15:52) Streetstyle 2016.11.18

Utolsó kommentek

  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása
SÜLEKATI