Az olimpiai csapat formaruháit Mohari Kinga és Csergő Noémi, az Innoé Design dizájnerei tervezték. A kalotaszegi hímzéssel díszített kollekciót nemcsak a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége, hanem egy hattagú szakértői csapat (?) is a legjobbnak látta a beérkezett harminckét pályázatból. A szakértői csapatban két művész, két sportoló és két divatszakember (?)kapott helyet.....
A tervezőpáros szándéka (kiírás szerint- gondolom ???) látványos, laza és fiatalos ruhát akartak tervezni...ebből a három kitételből egyik sem valósult meg: ezek a ruhák öregesek, egyáltalán nem lazák és végképp nem fiatalosak.
Olimpiára, eddigi emlékezetem szerint, nem sikerült magyar sportolókat soha fiatalos ruhába bujtatnunk: mindig ósdi, jellegtelen és színeikben öreges "look"-ot képviselünk a sok vidám, karakteres, ötletes ruhaköltemények között.
Eddig soha nem tudtam azt mondani, hogy végre, büszke vagyok magyarjaink megjelenésére, pedig nagyon jól esne végre kimondanom, hogy megütöttük a világ színvonalát. Ezt sajnos most sem tudom kimondani.
A baj talán az, hogy befolyásos és fontos emberek akarnak beleszólni "szakemberek" dolgaiba. Itt messze nem arról van szó, hogy egyesek "megsértődtek", mert nem ŐK kapták meg a lehetőséget. Itt szakma feszül neki a nem szakmának.
Az eredmény :amatőr megoldás!!!
Valóban, negatív vélemény is jó reklám, de ez kell nekünk? Én inkább arra szavaznék, hogy azért beszéljenek rólunk, mert jók vagyunk!!!!
Kerestem az Innoé Design honlapját, nem elérhető.
http://www.moharikinga.hu/02bemutatkozas.html viszont Mohari Kingáról találtam infókat...
"Tiltakozzunk együtt egy divat dilettantizmus ellen."..olvasom. Nem tudom elképzelni, hogy maradhattak ki neves szakemberek a tervezésből és a zsűriből.
Az egész világ előtt olyan tervezőkkel kellene büszkélkednünk, akik tettek már le valamit nemzetközi szinten is....és akkor vége lenne a dilettantizmusnak...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.