Gardróbfrissítés

selőtte.jpg

                                        előtte-                    szelektálás-                   utána

Gardróbfrissítés mesterfokon

 

Szelektálás első lépése:

 funkcionális szempontokat figyelembe véve gondold át, hogy jó helyen vannak-e dolgaid

  nem szezonba illő darabokat tedd el, dobozolj, zsákolj 

 amikről lemondtál- könnyű szívvel- jótékonykodj, vagy árusítsd ki  barátoknak

próbáld ruháid  anyaguk vastagsága és színe szerint csoportosítani

Szelektálás második lépése:

Próbálj fel mindent, amit meg akarsz menteni

Állíts össze szetteket:

készíts fotókat, hogy ne felejtsd el a megfelelő kombinációkat

Képek egy gardróbfrissítésről.

Klárának évek alatt jött össze ruhatára, annak ellenére, hogy tudatos vásárló.

Most úgy érezte, hogy túl sok cucca van a szekrényeiben.

Átnézéskor első benyomásom az volt, hogy nem kellően funkcionálisan szelektálta a több szerényben tárolt  ruhadarabjait, ezért voltak darabok, amik soha nem találkoztak, nem jöttek össze "párosításban".

Továbbá a téli és a nyári cuccok nem voltak kellően kiválogatva,  valamint túl sok volt

a "még jó lesz valamire" kategória.

Ahhoz, hogy szelektálni tudjak/junk, sok mindent fel kellett venni Klárának, látnom kellett mi áll jól neki,

 mi az, amihez hiányzik valami színben, fazonban vagy ruhatípusban.....

Lassan kitisztult a kép előttünk, és két zsák ruha könnyedén megtelt.

Képek a válogatásról:

variációk kockás nadrágra:

felső, bizsu, cipő, táska válogatással, ezek a darabok maradtak...

kockás1.jpg

 kék selyem nadrág variációi:

egy nadrág három stílusban, három hangulatban,

fotózás, hogy a szettek "megmaradjanak"

selyem nadrág3.jpg

Jó tanács: ügylelj arra,hogy mindig olyan összeállításokat tervezz magadnak, ami kényelmes,

korodnak, alkatodnak és életvitelednek megfelelő!

Kiegészítők kérdése.

bizonyos kor felett a cipő kényelme elsődleges,  vigyázz,ne legyen öreges

táskából , cipőből - ha lehet - stílusosabb darabjaid tartsd meg

szép bőr cipőket, táskákat érdemes megőrízni, de a filléres, elhordott daraboktól szabadulj meg,

inkább áldozz szezonálisan újra, mert azzal feldobod régi ruháidat

bizsukból válogasd ki a hibátlanokat, többit ajándékozd el,

időnként vegyél szép, igényesebb bizsukat, mert egy jó bizsuval a legszerényebb pólót is feldobod

Jó tanács: inkább kevesebb, de látványos bizsut viselj!

kiegészítők.jpg

Szín kérdése:

Érdemes próbálgatni, melyik szín áll jól, mert minden színnel más-más hatást érsz el:

selyem nadrág4.jpg

Ruhatárad elegáns összeállításai:

Nyugodtan megmenthetsz régi ruhákat, modern kiegészítőkkel aktualizálva,

lényeg: mindig megfelelő ruhát a megfelelő alkalomra, ne légy közönséges

Jó tanács:beszerezhetsz turiból is olcsón, egyedi, elegáns darabokat

Változatok régi , turi és új ruhára

vintage csipke1.jpg

Megmenteni való ruhák:

 jó darabokat érdemes átalakítani, ha nem érzed jól magad bennük

Jó tanács: kis átalakítással megoldom gondod, ami miatt nem szeretted hordani ruhádat.

 

tevékenységem nyomon követheted:

https://www.facebook.com/SKArtdress

A bejegyzés trackback címe:

https://ketibredso.blog.hu/api/trackback/id/tr785350708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

SÜLE KATI

A stílus te vagy, ha beragadtál, segítek!

Friss topikok

  • praclee: Tök jó! Gratulálok! Jó fotó, és nagyon egyetértek. Én még a túl sminkelt lányokat se szeretem. Nek... (2019.02.19. 22:39) Perfect imperfection
  • praclee: Ez egy igen pengeélen táncoló kérdés. Elengedhetetlen minden márkának, cégnek, üzletnek a növeked... (2018.08.09. 10:05) AZ INFLUENCEREK VILÁGA
  • praclee: húú, de király sorozat! Ezeket tolhatnád instára is! Én nagyon nem olvasok blogokat, mert nincs rá... (2018.08.08. 22:42) Könnyed légiesség
  • marcy63: Szuper ez a szett! A sárga mindenképpen nagy kedvencem. Neked is remekül áll!! (2016.12.18. 10:09) Streetstyle 2016.12.17
  • Jodie Filogomo: Hi!! I just read about you on 40+ Style and it's so nice to meet you. My grandparents and father ... (2016.11.30. 15:52) Streetstyle 2016.11.18

Utolsó kommentek

  • praclee: Tök jó! Gratulálok! Jó fotó, és nagyon egyetértek. Én még a túl sminkelt lányokat se szeretem. Nek... (2019.02.19. 22:39) Perfect imperfection
  • praclee: Ez egy igen pengeélen táncoló kérdés. Elengedhetetlen minden márkának, cégnek, üzletnek a növeked... (2018.08.09. 10:05) AZ INFLUENCEREK VILÁGA
  • praclee: húú, de király sorozat! Ezeket tolhatnád instára is! Én nagyon nem olvasok blogokat, mert nincs rá... (2018.08.08. 22:42) Könnyed légiesség
  • marcy63: Szuper ez a szett! A sárga mindenképpen nagy kedvencem. Neked is remekül áll!! (2016.12.18. 10:09) Streetstyle 2016.12.17
  • Jodie Filogomo: Hi!! I just read about you on 40+ Style and it's so nice to meet you. My grandparents and father ... (2016.11.30. 15:52) Streetstyle 2016.11.18
  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása
SÜLEKATI