Fashionweek Budapesten

ANDA show a FWB-en

anda.jpg

toni.jpg

Szombaton, magyar tervezők egy részének 2014-es tavaszi-nyári kollekciójának bemutatója volt, ahova, nagy örömömre sikerült bejutnom.

A helyszín:

Nemzetközi porondokon számtalan  kreatív megoldásokat láthattunk már a kifutók elhelyezését, díszletét illentően. Budapest is lépést kíván tartani ezzel a trenddel,  ezért az idei  helyszín izgalmasabb képet mutatott a korábban megszokottal szemben.

eleje.jpg

itt még nem égnek a reflektorok

Számomra  kaotikus volt a sok padsor,  mert nem lehetett tudni, hogy fognak közlekedni a modellek. Sikerült is rosszul helyezkednem, mert pont reflektorral szembe ültem le, ami csak akkor derült ki, amikor megjelentek a modellek a kifutón. Sajnos  szemből, ellenfényben láttam  mindent,  és  jó megvilágytásban csupán a ruhák hátát sikerült elcsípnem. ( Itt jegyezném meg, hogy jó lett volna, ha a modellek a jobb oldali ajtón is kijöttek volna, így az ezen az  oldalon  ülők  "jó" fényben  is szemrevételezhették volna  a modelleket.)

A nyitókép nagyon látványos volt, fantasztikusan illetek a kiegészítők a ruhákhoz, kivéve a cipőket, amik  nem voltak  a ruhák kvalitásával egy színten.

anda kalap.jpg

kedvenc kiegészítőm a kalap volt

ae1.jpg

jellegzetes ANDA-s szett, jellegzetes blúz ujjal

a szandál nem volt igazán minőségben megfelelő

a nézők.jpg

a ruhák háta  kifogástalan fényben úszott

ae2.jpg

kellemes színkompoziciók

ae3.jpg

ae5.jpg

sejtelmesen átlátszó, izgalmas felületek, divatos printek és rétegezés

ae6.jpg

ae7.jpg

print.jpg

izgalmashát.jpg

izgalmas hát, jó haj

színes.jpg

kedvenc ruhám

vége.jpg

nézők1.jpg

a  bal oldal

modern tech.jpg

a jobb oldal, hátsó fénnyel

technikai forradalom okostelefonokkal

A bejegyzés trackback címe:

https://ketibredso.blog.hu/api/trackback/id/tr315591575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

SÜLE KATI

A stílus te vagy, ha beragadtál, segítek!

Friss topikok

  • praclee: Tök jó! Gratulálok! Jó fotó, és nagyon egyetértek. Én még a túl sminkelt lányokat se szeretem. Nek... (2019.02.19. 22:39) Perfect imperfection
  • praclee: Ez egy igen pengeélen táncoló kérdés. Elengedhetetlen minden márkának, cégnek, üzletnek a növeked... (2018.08.09. 10:05) AZ INFLUENCEREK VILÁGA
  • praclee: húú, de király sorozat! Ezeket tolhatnád instára is! Én nagyon nem olvasok blogokat, mert nincs rá... (2018.08.08. 22:42) Könnyed légiesség
  • marcy63: Szuper ez a szett! A sárga mindenképpen nagy kedvencem. Neked is remekül áll!! (2016.12.18. 10:09) Streetstyle 2016.12.17
  • Jodie Filogomo: Hi!! I just read about you on 40+ Style and it's so nice to meet you. My grandparents and father ... (2016.11.30. 15:52) Streetstyle 2016.11.18

Utolsó kommentek

  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása
SÜLEKATI