Newlook Süle Katival 2. alkalom / Rózsavölgyi Szalonban

Második alkalommal tartottam meg kreatív öltözködés fortélyairól tartott klubom múlt héten

2014. október 18.án, szombaton a Rózsavölgyi Szalonban.

Nagy örömömre sokan eljöttek, és ezért köszönet azoknak, akik érdeklődnek tevékenységem iránt.

Átváltoztató-2014.X.18-9900(1).jpg

Az első fél óra tematikája  a divat vicces, furcsa, néhol gyerekes , vagy épp kreatívan művészi megfogalmazásainak bemutatása volt, képekben.

Pár izgalmas képpel igyekeztem felébreszteni a közönség képzelőerejét, túlmutatni azon, hogy egy ruha  nemcsak praktikus, vagy funkcionális, hanem lehet humoros, meghökkentő, egyedi, azaz művészi a maga nemében, úgy mint egy műtárgy: reflektálhat társadalmi jelenségekre, csoportokra, illetve művészi tendenciákra.

Átváltoztató-2014.X.18-9888.jpg

Egy ruha lehet szép vagy csúnya, de valójában ki dönti el, hogy mi a szép?

Erre van egy abszolút jó analógiám  a művészetek  történetből: az emberek, akik éppen egy korszak művészetét kellene, hogy megértsék, elfogadják- sokan nem értik, nem tudják befogadni  művészeik  látásmódját. Ez a divattal is így van, akit a szakma újító, jó tervezőnek tart, annak ruháit, cipőit az átlag ember biztos, hogy rondának, ízléstelennek, hordhatatlannak titulál. Jellemzően, a modern, meghökkentő dolgok, ami a nőknek tetszik, sokszor kiüti a biztosítékot a férfiaknál.

Valójában az alap  kérdés az: kinek öltözünk?

Következő téma: bemutattam előző klubon kisorsolt vendégünk ruhafrissítését, amit a közönség kérésére Mária felvett...köszönet a kis divatbemutatóért!

Harmadik nagy témám- amivel egy kicsit kifutottam az időből- Judit gardróbfrissítésének bemutatása volt,  ami egyben önképének átváltoztatásával is párosult.

Hajfestés- vágás DIY módon:

sfb szemüveg.jpg

Judit előtte-utána

Gardrób racionalizálás: egy zsúfolt szekrény szelektálás után

minimál.jpg

üres vállfák.jpg

A végén csupán 10 perc marad egy bátorságpróbára:

DIY: variációk sál támára

DIY sálakból készített felsők, ruhák

sfbsárga2.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://ketibredso.blog.hu/api/trackback/id/tr806841921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

SÜLE KATI

A stílus te vagy, ha beragadtál, segítek!

Friss topikok

  • praclee: Tök jó! Gratulálok! Jó fotó, és nagyon egyetértek. Én még a túl sminkelt lányokat se szeretem. Nek... (2019.02.19. 22:39) Perfect imperfection
  • praclee: Ez egy igen pengeélen táncoló kérdés. Elengedhetetlen minden márkának, cégnek, üzletnek a növeked... (2018.08.09. 10:05) AZ INFLUENCEREK VILÁGA
  • praclee: húú, de király sorozat! Ezeket tolhatnád instára is! Én nagyon nem olvasok blogokat, mert nincs rá... (2018.08.08. 22:42) Könnyed légiesség
  • marcy63: Szuper ez a szett! A sárga mindenképpen nagy kedvencem. Neked is remekül áll!! (2016.12.18. 10:09) Streetstyle 2016.12.17
  • Jodie Filogomo: Hi!! I just read about you on 40+ Style and it's so nice to meet you. My grandparents and father ... (2016.11.30. 15:52) Streetstyle 2016.11.18

Utolsó kommentek

  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása
SÜLEKATI