Legfrissebb kreációm szeretném most bemutatni nektek.

Az ötlet alapja a hatvanas évek divatja, amikor nőknek ügyelniük kellett arra, hogy mit mivel pásorítottak. A nők megszóltak minden "eltérő" megjelenést és rossz szemmel néztek azokra, akik nem a társadalmi ragjuknak megfelelően öltöztek. Ez volt a couture és haute-couture időszaka, ekkor virágzott a francia divat, ekkor engedhették meg maguknak a first Lady-k, hogy egy-egy nagy ruhatervezővel dolgoztassanak. Tervezőknek megvoltak a kedvenceik, akiket szeretettel öltöztettek, de inkább arról szólt az egész, hogy felismerték az ebben rejlő reklám erejét. Számos gazdag hölgy, kihasználva ezt a sajátságos helyzetet, megengedte magának, hogy nem fizetett méregdrága költeményeiért, azzal, hogy ez neki "jár"...

Amennyiben hiszünk a divat körforgásában, a nagy szabadság után beköszönthet újból egy merevebb tervezői hozzáállás, az illik-nem illik mederbe való sorolás.

Vízióm egy ilyen  mederbe terelésről, ahol minden mindennel "passzol", egy új, újrahasznosítás gondolattal társítva  a következő: bő, csípőt takaró egyenes vonalú puha leszer kabátkám átszabtam, hosszából levágtam,  elől-hátul csiptetésekkel karcsusítottam, és ujját 3/4-re vettem. Blézerem nőisséget tovább fokoztam nyakrészén. Az ötvenes évek kitűző divatját alternativ módon egy kötött kesztyűvel helyettesítettem.  Fémszálas dekor szalaggal díszítettem ujjának a visszahajtott részét.

 Kötött szoknya hosszát levágtam, hátán a  slicc részét masnival díszítettem.

Hozzá passzoló fehér kardigánt stílusban azonos módon dekoráltam.

A megjelenés teljességét a törtfehér svájcisapkával egészítettem ki,  amit a szoknya levágott darabjával toldottam meg és egy nagy,  szalagból formázott masni díszít.