Szürke és fekete nyárra

Itt a nyár és jönnek a kérdések, mit is vegyek fel.

Nem kell messze menni, nyisd ki a szekrényed, vedd elő a pár éve vásárolt, vagy turiban beszerzett remek kis darabjaid. Én is ezt tettem. Rátaláltam szürke selyem ruhámra, ami turiból származik. Mindig nagy öröm számomra, amikor  izgalmas designer darabra bukkanok., mint jelen esetben ez a ruha. Izgalmas a formája, mivel a tervezője azzal játszott, hogy két anyagot kombinált össze-fényeset és mattot, és fekete vállpánttal tette még izgalmasabbá.

A RUHA:

A ruha eleve megkapott, mert  fantasztikus, de számomra fazonja túl simának bizonyult, ezért az elején egy kis raffolást csináltam, amit azzal értem el, hogy  egy részét felcsíptem, és az áthajtást a mellrész alatt rögzítettem.Oldalán, a még fennmaradó anyagokat pár öltéssel rögzítettem , ott ahol éppen azt az anyag megkívánta.

A NADRÁG:

Jó esésű, zsorzsett anyagú, oldalt nyitott szatén derekú és bokaösszehúzó résszel díszített nadrágom (turi),  igazán elegáns párosítás a felsőmhöz.

KIEGÉSZÍTŐK:

Kis színt azért igyekeztem becsempészni, ez egy Marni for H&M  fülbevalóm és a piros és zöld izgalmas formájú indiai karkötőm...Nehezen kivehető, de a körmeim sárgára festettem, a vicc kedvéért. Platform textil cipőm jó vásár volt, amit évekkel ezelőtt vettem leértékeléskor a Benetton-nál. Jó minőségét  bizonyítja, hogy elég sokat hordom és szuperül tartja magát.

felső.1.JPGfelső.2.JPGmarni.2.JPGnadrág.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://ketibredso.blog.hu/api/trackback/id/tr444559153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

SÜLE KATI

A stílus te vagy, ha beragadtál, segítek!

Friss topikok

  • praclee: Tök jó! Gratulálok! Jó fotó, és nagyon egyetértek. Én még a túl sminkelt lányokat se szeretem. Nek... (2019.02.19. 22:39) Perfect imperfection
  • praclee: Ez egy igen pengeélen táncoló kérdés. Elengedhetetlen minden márkának, cégnek, üzletnek a növeked... (2018.08.09. 10:05) AZ INFLUENCEREK VILÁGA
  • praclee: húú, de király sorozat! Ezeket tolhatnád instára is! Én nagyon nem olvasok blogokat, mert nincs rá... (2018.08.08. 22:42) Könnyed légiesség
  • marcy63: Szuper ez a szett! A sárga mindenképpen nagy kedvencem. Neked is remekül áll!! (2016.12.18. 10:09) Streetstyle 2016.12.17
  • Jodie Filogomo: Hi!! I just read about you on 40+ Style and it's so nice to meet you. My grandparents and father ... (2016.11.30. 15:52) Streetstyle 2016.11.18

Utolsó kommentek

  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása
SÜLEKATI