LITTLE MARA

Tavaly ilyenkor született meg kis Mara...vele bővült a családunk:)

 mara2_1.jpg

  Valljuk be önmagunknak, hogy minden új élethelyzet elgondolkodtat minket. Itt elsősorban az idő múlására gondolok,  annak különböző szakaszaira, amikor gyerekből felnőtté válunk, majd látni gyerekeinket felnőni. Látni, felfogni, és benne lenni  életünk fantasztikus körforgásában számomra a legszebb ajándék az élettől, és boldog vagyok, hogy  ezt eddig átélhettem. 

FOTO: VÁLY ESZTER

STYLING: KATINEWLOOK

sk3.jpg

Sokan úgy gondolják, hogy csak a fiataloké a világ. Ezt én nem így látom, mert úgy gondolom minden életszakasz szép az életünkben, de csak akkor, ha azt éppen át is tudjuk élni. Lehet valaki gazdag, szép és fiatal, de közben görnyed élete súlya alatt, de lehet, hogy 80 évesen  kitárul előtte a világ, és éli  legboldogabb pillanatait.

sk1_2.jpg

A gyermekáldás az életem  egyik legnagyobb öröme volt,  és a gyermekeim nevelése az egyik legnagyszerűbb érzés, és egyben nagy felelősséggel járó életpálya szakaszom volt.  Számomra ekkor azt tartottam a legfontosabbnak,  hogy a csöppségeknek életük első három évében a lehető legtöbb figyelmet és bizalmat megadjam. Boldogok azok az asszonyok, akiknek ez könnyen megy, és szerencsések azok a gyerekek, akik ezt meg is kapják szeretett anyjuktól, apjuktól.

Szerencsés kis  Mara 1 éves szülinapjára a nyári fotózás emlékeit osztom meg veletek.

HAPPY BIRTHDAY SWEET LITTLE MARA

mara1.jpg

Az életem második szakaszában, kis Marát tartva a kezemben, visszajönnek az emlékek amikor Édesanyám Lidit és Orsit( lányainkat) tartotta kezében.

mara5.jpg

hbmara18.jpg

Az idő repül, Mara drága most karon ülő vagy, de nemsokára iskolába járó leszel!

Légy mindig kíváncsi és nyitott a világra!

mara2.jpg

mara3.jpg

Sokat gondolkodtam azon, hogy fogok viszonyulni egy kis unokához, de ahogy megszületett, ez már nem volt kérdés...love at first sight...azaz szerelem első látásra :)

sk5_1.jpg

Az élet sok boldogságot ad nekünk. Ha most lehunyod szemed, gondold át, mik voltak eddigi életed  legboldogabb pillanatai,  és ha van kedved,  oszd meg velem...

sk4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ketibredso.blog.hu/api/trackback/id/tr3814416382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

SÜLE KATI

A stílus te vagy, ha beragadtál, segítek!

Friss topikok

  • praclee: Tök jó! Gratulálok! Jó fotó, és nagyon egyetértek. Én még a túl sminkelt lányokat se szeretem. Nek... (2019.02.19. 22:39) Perfect imperfection
  • praclee: Ez egy igen pengeélen táncoló kérdés. Elengedhetetlen minden márkának, cégnek, üzletnek a növeked... (2018.08.09. 10:05) AZ INFLUENCEREK VILÁGA
  • praclee: húú, de király sorozat! Ezeket tolhatnád instára is! Én nagyon nem olvasok blogokat, mert nincs rá... (2018.08.08. 22:42) Könnyed légiesség
  • marcy63: Szuper ez a szett! A sárga mindenképpen nagy kedvencem. Neked is remekül áll!! (2016.12.18. 10:09) Streetstyle 2016.12.17
  • Jodie Filogomo: Hi!! I just read about you on 40+ Style and it's so nice to meet you. My grandparents and father ... (2016.11.30. 15:52) Streetstyle 2016.11.18

Utolsó kommentek

  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása
SÜLEKATI