Ökodesign fesztivál-Sopron
Ökodesign fesztivál-Sopron

Március 26-án került megrendezésre Sopronban az első Ökodesign Fesztivál, amin, mint újrahasznosított angyagokkal foglalkozó tervező, meghívottként szerepeltem.

Kollekcióm legfrissebb darabjaiból mutatok be egy szoknyát.

Mindig érdemes átnézni ruhatárunkat de most tavasszal különösen fontos, hogy frissítsük megjelenésünket, úgy, mint a természet...

Tavalyi cuccaim között bogarászva akadt kezembe ez a fehér lamé szoknya, amit most egy maradék hálós anyaggal ...

Báli szoknya több arca
Báli szoknya több arca

Báli szezon idején mindig fejtörést okoz, hogy frissítsük fel meglévő ruhánkat.

Ebben a szezonban egy szép hosszú lila szatén szoknyát öltöztetek fel más-más hangulatba.

Hangulat, korosztály és alkat kérdése, ki mibe szeret bele.

Megjelenések egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy turkálókban is lehet, olcsón  ilyen ruhadarabokhoz jutni. Kreatív ötletekkel illetve kiegészítőkkel még határozottabb megjelenést biztosít viselőjének.

 

 

Cipő átfestve
Cipő átfestve

 

Összeállításom  sztár darabja  barátnőmtől nemrégen kapott cipőm.

A cipőnek nagyon megörültem, mert a fekete vonalat imádom rajta. Rakosgattam ide-oda, fel is vettem egyszer, de rájöttem, hogy valami nem stimmel vele.  Fazonja zseniális, de a mintázata zavart.

Valahol a szekrényem mélyéről előszedtem cipőfestékeimet, amit jó régen  egy másik cipőhöz vettem. A fehér mintás részeket átfestettem.

A világos drapp színhatással sokkal elegánsabb és ...

Blézer-frissítés
Blézer-frissítés

Legfrissebb kreációm szeretném most bemutatni nektek.

Az ötlet alapja a hatvanas évek divatja, amikor nőknek ügyelniük kellett arra, hogy mit mivel pásorítottak. A nők megszóltak minden "eltérő" megjelenést és rossz szemmel néztek azokra, akik nem a társadalmi ragjuknak megfelelően öltöztek. Ez volt a couture és haute-couture időszaka, ekkor virágzott a francia divat, ekkor engedhették meg maguknak a first Lady-k, hogy egy-egy nagy ruhatervezővel dolgoztassanak. ...

BSF a Marie Claire oldalain
BSF a Marie Claire oldalain

Megjelent a várva várt cikk!

A Marie Claire februári  számában  most a  budapesti útcai divatról  értesülhettek. Mint tudjuk,  a hétköznapi öltözködés "leképezése" világszerte nagy divatnak örvend. Több olyan közösség van, "street fashion" oldalak, bloggerek,  ahol napi öltözködésed feltöltheted, vagy éppen napi öltözködéseket töltenek fel fotósok, akiket ez érdekel. A jelenséget lehet úgy is nézni, mint hóbort, de lehet ennek mélyebb ...

Kabát másképp
Kabát másképp

Bunda másképp...

Alapelvem, hogy egy nő legyen akkor is  divatos, ha éppen egy hideg, havas januári napon kimegy az erdőbe sétálni. Sokan ilyenkor sportosan öltöznek fel- azzal sincs semmi baj, de lehet valaki elegánsan is sportos, példának okáért egy különleges jó kis meleg bundában.

Rájöttem, hogy a turkálók egyik legnagyobb kihivása a  jó kabátkészlet, ami ár érték arányban a legjobb befektetés. Jó és olcsó kabátnak sosem tudok nemet mondani.

Ez a  ...

Szoknya átdolgozva
Szoknya átdolgozva

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Finom és rafinált színek hatalma

Be kell vallanom, hogy a színek nagyon jó hatással vannak rám. Ezért nagyon örülök, ha találok olyan kombinaciókat, amik nemcsak elegánsak, hanem személyíségemnek is megfelelnek. Turkálóban találtam ezt a drapp sárga rövid szoknyát, ami azonnal megfogott egyrészt fazonja miatt, másrészt imádom ezt a két színt együtt.

Hosszával bajom volt, mert az öregedés ...

Karácsony art-deco stílusban
Karácsony art-deco stílusban

Elmúltak az ünnepek és időm sem volt arra, hogy feltöltsem  képeimet. Most utólag megosztom veletek, divatos, de kevés pénzből megoldható megjelenéseim. Ehhez az kell, hogy ne az utolsó pillanatban vegyük meg lelkületünknek megfelelő szép ruhadarabjainkat, hanem akkor, amikor meglátjuk egy turiban azt a sokszor kis esetlen ruhát, amiből királyi megjelenésünket előre vetithetjük. Én általában előre látom, mi mire és mikor lesz jó.

 

Kará csonyi szettem egy ...

SÜLE KATI

A stílus te vagy, ha beragadtál, segítek!

Friss topikok

  • praclee: Tök jó! Gratulálok! Jó fotó, és nagyon egyetértek. Én még a túl sminkelt lányokat se szeretem. Nek... (2019.02.19. 22:39) Perfect imperfection
  • praclee: Ez egy igen pengeélen táncoló kérdés. Elengedhetetlen minden márkának, cégnek, üzletnek a növeked... (2018.08.09. 10:05) AZ INFLUENCEREK VILÁGA
  • praclee: húú, de király sorozat! Ezeket tolhatnád instára is! Én nagyon nem olvasok blogokat, mert nincs rá... (2018.08.08. 22:42) Könnyed légiesség
  • marcy63: Szuper ez a szett! A sárga mindenképpen nagy kedvencem. Neked is remekül áll!! (2016.12.18. 10:09) Streetstyle 2016.12.17
  • Jodie Filogomo: Hi!! I just read about you on 40+ Style and it's so nice to meet you. My grandparents and father ... (2016.11.30. 15:52) Streetstyle 2016.11.18

Utolsó kommentek

  • praclee: Tök jó! Gratulálok! Jó fotó, és nagyon egyetértek. Én még a túl sminkelt lányokat se szeretem. Nek... (2019.02.19. 22:39) Perfect imperfection
  • praclee: Ez egy igen pengeélen táncoló kérdés. Elengedhetetlen minden márkának, cégnek, üzletnek a növeked... (2018.08.09. 10:05) AZ INFLUENCEREK VILÁGA
  • praclee: húú, de király sorozat! Ezeket tolhatnád instára is! Én nagyon nem olvasok blogokat, mert nincs rá... (2018.08.08. 22:42) Könnyed légiesség
  • marcy63: Szuper ez a szett! A sárga mindenképpen nagy kedvencem. Neked is remekül áll!! (2016.12.18. 10:09) Streetstyle 2016.12.17
  • Jodie Filogomo: Hi!! I just read about you on 40+ Style and it's so nice to meet you. My grandparents and father ... (2016.11.30. 15:52) Streetstyle 2016.11.18
  • Utolsó 20
süti beállítások módosítása
SÜLEKATI